2021. november 4. csütörtök

Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. Esküszöm és fogadom, hogy megtartom igazságos döntéseidet. Nagy nyomorúságba jutottam, tartsd meg életemet ígéreted szerint, URam! Önként vállalt fogadalmaimat fogadd kegyesen, URam, és taníts engem döntéseidre! Életem folyton veszélyben van, törvényedről mégsem feledkezem meg. Csapdát készítettek nekem a bűnösök, utasításaidtól mégsem tértem el. Intelmeidet kaptam örökségül örökre, azok örvendeztetik szívemet. Szívből törekszem rendelkezéseid teljesítésére, ennek örök jutalma van.

Zsolt 119,105-112.

NAVIGÁLÁS

Sohasem felejtem el utasításaidat, mert azokkal éltetsz engem. (Zsolt 119,93)

Soha nem fogom elfelejteni az élményt, amikor először használtam autónavigációs eszközt, mintegy 15 évvel ezelőtt.
A lányom esküvőjére készültünk egy nagyvárosban, úgy 320 kilométernyire tőlünk. Soha nem jártam még abban a városban, így elhatároztam, hogy beszereltetek az autóba egy navigációs rendszert. Útközben változott a táj, és a vidék fokozatosan ismeretlenné vált. Gyakran pillantottam a GPS monitorra, és követtem az iránymutatást. Végül megjelent a célállomásunk a képernyőn, és meglepetésemre rendben megérkeztünk.
Ez a csodás megtapasztalás emlékeztet hívő életünkre. Végső célunk Isten országa, és most az életünk útját járjuk követve a Biblia útmutatását. Kikerülhetetlenül szembe kell néznünk nehézségekkel, megpróbáltatásokkal és kísértésekkel. Ha azonban hűségesen követjük Istennek a Bibliában adott útmutatásait, biztosan célba érkezünk.

Imádság: Istenünk, segíts gondosan tanulmányozni a Szentírást, hogy megmaradjunk a hozzád vezető úton. "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól... Ámen". (Mt 6,9-13)

Isten útmutatása mindig megbízható.
Kazuo Ishikawa (Akita, Japán)

IMÁDKOZZUNK ERŐÉRT, HOGY ENGEDELMESKEDJÜNK ISTENNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek