2021. november 21. vasárnap

Békesség Istennél
Dávidé.
Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek. Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom.
Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában. Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem. Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az ÚRnak.
Halld meg, URam, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg! Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé, szívem így válaszol: Színed elé járulok, URam! Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem! Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem.
URam, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim vannak! Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek. De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén. Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban!

Zsolt 27.

ISTENRE VÁRVA

Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban! (Zsolt 27,14)

Az unokáim egy másik kontinensen élnek. Amikor látogatást tervezünk, sokszor egy örökkévalóságnak tűnik, mire újra láthatjuk egymást. A lányom segít a gyerekeknek visszaszámlálni a napokat, hogy mennyit kell aludni, amíg a karjaimba szaladhatnak a reptéren. Közben arra ösztönzi őket, hogy a jelenben éljenek, hogy rajzoljanak, pakolják be a hátizsákjukat és vegyenek ajándékot. Megtanulnak bízni abban, hogy a nagy esemény el fog jönni a maga idejében.
A 27. zsoltárban Dávid Isten jóságáról beszél, mialatt az Úr védelmező kezére vár. Istent keresi, mert szeretné, hogy az Úr tanítsa őt, és szeretne az ő közelében maradni. Dávid meg tudta élni a jelent, miközben reménnyel tekintett a jövőbe. A Szentírás arra tanít minket, hogy a várakozás annak az ideje, amikor készülhetünk valamire, közelebb kerülve Istenhez, és megerősödve benne a várakozás folyamata alatt.
Ha legközelebb aggódva vagy türelmetlenkedve várunk, megkérdezhetjük: Hol van Isten ebben a pillanatban? Mire van szüksége a körülöttem levőknek? Mi az, amit kontrollálni próbálok, pedig jobb lenne Isten kezében hagyni?

Imádság: Urunk, köszönjük a türelmedet, akkor is, amikor aggódva és idegesen várakozunk. Segíts erőt és bátorságot meríteni belőled, miközben szavadra várunk! Ámen.

Ha hittel várunk, meg fogjuk látni Isten jóságát.
Mary Wisner (Michigan, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ EGYMÁSTÓL TÁVOL ÉLŐ CSALÁDTAGOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek