2021. november 23. kedd

Jézus és a házasságtörő asszony
Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz? Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken. Egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!

Jn 8,1-11.

AZ ELŐTTED LEVŐ EMBER

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. (2Pt 3,9)

Miután egy nagyvárosba költöztem, nagyon megrendítettek a hírek a környékbeli bűncselekményekről. Nehéz volt olvasni a közeli kisboltban történt fegyveres rablásról, egy kisgyermeket ért cserbenhagyásos gázolásról, vagy a bandáról, mely egy áruszállító kamionból csomagokat lopott. Az első reakcióm az volt, hogy imádkoztam az áldozatokért. Átéreztem félelmüket, fájdalmukat és haragjukat. A hírek eseményei miatt azonban egyre jobban kezdtem aggódni az elkövetőkért. Feltettem a kérdést, vajon milyen körülmények vehették rá őket ezekre a tettekre?
A 2Pt 3 emlékeztet, hogy Isten türelmes, és azt akarja, hogy minden ember megtérjen. Elhívást érzek, hogy ne csak az áldozatokért imádkozzam, hanem a bűncselekmények elkövetőiért is.
Gondolkozom, hogyan fejezhetem ki Isten szeretetét és megbocsátását azoknak, akikkel naponta találkozom. A gyülekezetünk biztatja tagjait, hogy "szeresd azt az embert, aki előtted van". Ez azt jelenti, hogy ítélkezés helyett elfogadjuk az embereket úgy, ahogy vannak. Igyekszem emlékezni erre, mikor olyanokkal találkozom, akiknek nem értem a tetteit. Aztán kérem Jézust, hogy segítsen szeretni őket, ahogyan ő teszi.

Imádság: Megbocsátó Krisztus, segíts szeretni és imádkozni azokért, akiknek nem értjük a cselekedeteit! Ámen.

Jézus minden embert szeret a lakóhelyemen.
Beverly Marshall-Goodell (Georgia, USA)

IMÁDKOZZUNK A BŰNCSELEKMÉNYEK ÁLDOZATAIÉRT ÉS ELKÖVETŐIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek