Péter megszabadul a börtönből
Amikor Heródes elő akarta vezettetni, azon az éjszakán Péter - két bilinccsel megkötözve - két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: Kelj fel gyorsan! És lehulltak a bilincsek Péter kezéről. Ezt mondta neki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat! Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem! Péter kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Amikor kimentek rajta, végighaladtak egy utcán, azután hirtelen eltűnt mellőle az angyal. Ekkor Péter magához tért, és így szólt: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amit a zsidó nép várt. Amikor ezt felismerte, elment Mária házához, aki a Márknak is nevezett János anyja volt. Itt sokan voltak együtt és imádkoztak. Amikor megzörgette az ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy megtudja, ki az. Megismerve Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. De azok azt mondták: Elment az eszed! Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: Az ő angyala az! Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, majd így szólt: Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek! Azután kiment, és más helyre távozott.
ApCsel 12,6-17.
MÚLT, JELEN, JÖVŐ
Higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. (Mk 11,24)
Amikor feleségem agyvérzéssel kórházba került, az egyik gyülekezeti csoport egy takaróval ajándékozta meg, amire a neve és a Mk 11,24 volt ráhímezve. Amikor elolvastam az igeverset, reménnyel töltött el. Barátainkkal és a gyülekezettel együtt buzgón imádkoztunk feleségem felépüléséért. Amikor hét héttel később a feleségem meghalt, a fájdalom teljesen letaglózott. Nem csak a feleségemet veszítettem el, hanem az imádságaink sem találtak meghallgatásra. Úgy éreztem, hogy elbuktam. Ha hűségesebb lettem volna, akkor Isten meggyógyította volna a feleségemet.
Éveken keresztül birkóztam ezzel az igével. A múlt és a jövő idő keveredése elgondolkodtató. Hiszem, hogy az imádságok megváltoztatnak dolgokat, de ez az igerész arra tanít, hogy az imádság sohasem szól kizárólag a jövőről. Inkább hozzáigazít minket Isten akaratához a jelenben, és megvigasztal, ha Isten hűségére tekintünk. Továbbá, mint a tanítványok az ApCsel 12-ben, nem azonnal ismerjük fel az imádságainkra kapott választ.
Még mindig gyászolom a feleségemet, de lassan kezdem értékelni, ahogyan Isten válaszol az imádságaimra. Elfogadtam, hogy Isten nem a megértésemet igényli, hanem a szilárd és hűséges bizalmamat az ő irántam való szeretetében.
Imádság: Drága Urunk, segíts látnunk, hogyan vezettél bennünket a múltban, és adj hitet, hogy jövőnket is rád bízhassuk, bármi történjen is velünk a jelenben! Ámen.
Isten hogyan cselekedett a múltamban?
Bill Kirklin (Indiana, USA)
