2022. február 17. csütörtök

Jézus és a házasságtörő asszony
De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz? Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken. Egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!

Jn 8,2-11.

MEGBOCSÁTOK

Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz! (Jn 8,10-11)

Nemrégiben az egyetemi aulánkat teljesen összeszemetelték. A székeket felborogatták, összetört tojások kenődtek mindenhová, és vécépapír borított minden felületet. Dühös voltam.
Megmondtam mindenkinek, aki meghallgatott, mennyire fel vagyok háborodva, s hogy elő akarom keríteni a tetteseket. Hála Istennek, a takarítással eltelt idő kitisztította a fejemet, és eszembe jutott a Jn 8 története.
Bár a nő vétkezett, Jézus zavarba hozta a farizeusokat, mondván: "Aki közületek bűntelen, az vessen rá először követ" (Jn 8,7). Jézus felhívta a figyelmüket, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, és megbocsátott a nőnek ahelyett, hogy megszégyenítette vagy megbüntette volna. Ez a szeretet, ez a megbocsátás, ez az Isten, akit követünk.
A huligánok valami rosszat tettek, de nem az én tisztem, hogy elítéljem őket. Ha Krisztushoz hasonlóvá akarok lenni, meg kell bocsátanom az embereknek, még ha kárt is okoztak nekem. Meg kell bocsátanom, mert Jézus is megbocsátott nekem.

Imádság: Drága Urunk, hadd legyünk hűségesek hozzád a megbocsátásban! Segíts, hogy megbocsássunk azoknak, akik ártottak nekünk! Ámen.

Ma követem Krisztust, és megbocsátok az ellenségeimnek.
Matthew Holden (Indiana, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI ÁRTOTT NEKÜNK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek