Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.
Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.
Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem. Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám. Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem. Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
Zsolt 63,1-8.
VAN REMÉNY
Mert te voltál segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. (Zsolt 63,8)
"Egy, kettő, három, négy..." - Ahogy az adminisztrátor hangosan számolta a hibáimat, tudtam, hogy megbuktam az ideiglenes jogosítvány vizsgámon. Olyan sokat készültem rá! Alaposan megtanultam a tanulói kézikönyvet. Már a fényképeket is megcsináltam a jogosítványomhoz, s kifizettem a vizsgát. Hol hibáztam? - kérdeztem magamtól újra meg újra.
Alig bírtam vonszolni a lábaimat hazafelé, hogy elmondjam a szüleimnek. Annyira bántott a dolog, hogy eldöntöttem, egy darabig nem próbálom meg újra. Egy évbe telt, mire újra rászántam magam a vizsgára. Közben rábukkantam erre az igeversre: Még a fának is van reménysége, ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai (Jób 14,7). Rájöttem, hogy van remény. Nem sikerült elsőre, de megpróbálhatom újra. Megismételtem a vizsgát, és Isten kegyelméből sikerült!
Mindannyian szembesülünk olyan helyzetekkel vagy időszakokkal, amelyek miatt elveszítjük a reményt. Néha mindent megpróbálunk, és nem elég. De Isten mindig kész segíteni, hogy továbblépjünk. Ha fel akarjuk is adni, bízzuk rá helyzetünket reménységgel Istenre, hogy ő átsegít bennünket.
Imádság: Reménység Istene, a szükség idején téged hívunk. Ha fel akarnánk adni, segíts továbblépnünk! Ámen.
Ha elbukom, Isten segítségével újra megpróbálom.
Vimbai Chizarura (Kelet-Mashonaföld, Zimbabwe)
