2022. június 27. hétfő

Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt! Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.

Mt 18,15-22.

EZ EGY FOLYAMAT

Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat. (Péld 27,17)

Szemfelnyitó élmény volt a gyülekezetem "fizikai egészség" csoportjának tagjává válni. Néha nagyon egyedül éreztem magam, ahogy egészségesebb és mértéktartóbb étrend megtartásáért küzdöttem. Ám ahogy hallgattam mások történeteit, nyilvánvalóvá vált, hogy nem vagyok egyedül.
Egy nő mesélte, hogy napi erőfeszítést jelent számára elkerülni a reflux betegségét kiváltó ételeket. Másvalaki a cukros ételektől való függőségéről beszélt, s volt, aki a bulimiával folytatott harcáról. Mindannyian küzdöttünk a szégyen, a bűntudat és a kudarc érzésével. Miközben megosztottuk egymással küzdelmeinket, és kutattuk Isten igéjét, megtanultuk, hogy Jézushoz vihetjük megtörtségünket, és bízhatunk benne, hogy ő változást hoz. Megfogadtuk, hogy támogatjuk egymást a folyamatban.
Többek között megtudtuk, hogy a változásért folytatott küzdelemben nincs gyors megoldás. Ez egy folyamat, amelyben naponta Jézus segít minket. Egyéni kísértéseink eltérőek, de minden bűn elválaszt minket Istentől, magányt és szégyent okozva nekünk. A gyülekezet olyan ajándék, amelyben bűnösök közösségeként jöhetünk össze, és ahol bátorítást, elfogadást és a valahová tartozás élményét találhatjuk.

Imádság: Atyánk, adj bátorságot megosztani terheinket, és szeretetet is, hogy segíthessünk a rászorulóknak! Ámen.

Isten nem akarja, hogy egyedül küzdjek.
Teresa Todt (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK A KERESZTÉNY TÁMOGATÓ CSOPORTOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek