2022. július 7. csütörtök

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

1Pt 5,6-11.

ISTEN AZ ELSŐ HELYEN

Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat. (Mt 13,7)

Nagyon feszült munkanap volt, és igen zaklatottan tartottam hazafelé. Miközben egy közlekedési lámpánál várakoztam, egy teherautó nyomult mögém, és dudálni kezdett. A visszapillantó tükörbe néztem, de nem is vettem észre mindjárt a járművet. Míg vártam, hogy a lámpa zöldre váltson, a teherautós még többször rám dudált.
Amikor a lámpa végre átváltott és elindultunk, a teherautó sávot váltott, és elkezdett elhúzni mellettem. Átnéztem rá, és láttam, hogy a sofőr szélesen mosolyog és integet. Egy ismerősöm volt, és csupán barátságos üdvözlésként dudálgatott rám. Én pedig egyszerűen nem figyeltem rá.
Az út hátralévő részében azon tűnődtem, hányszor megtörtént életemben, hogy nem hallottam meg, amikor Isten megpróbálta felkelteni a figyelmemet. Túl gyakran engedtem, hogy a napi stressz elvonja figyelmemet, és kizárja Istent. Van épp elég gondom, de a probléma az, amikor hagyom, hogy a gondok inkább elsőbbséget kapjanak, mint Isten. Péter apostol azt mondja: "Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." (1Pt 5,7) Az aggodalmaskodás helyett átadhatom gondjaimat Istennek.

Imádság: Irgalmas és szerető Istenünk, segíts az élet eseményeit a maguk helyére tenni! Te vagy az első, minden más csak másodlagos! Ámen.

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! (Zsolt 55,23)
Chuck Hudspath (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK A KIMERÜLT DOLGOZÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek