2022. augusztus 4. csütörtök

És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.

Jel 14,6-13.

BENYOMÁSOK

Megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket. (Jel 14,13)

Egy fagyos reggelen a deres sportpályán kocogtam. Hátrapillantva észrevettem, hogy a futócipőm mintázata nyomot hagyott a füvön. Az jutott eszembe, hogy az életünk és döntéseink is ugyanígy nyomokat hagynak. Pozitív vagy negatív értelemben, de a cselekedeteink hatással vannak a körülöttünk élőkre, és a döntéseinknek azonnali és örökkévaló következményei vannak.
Fiatal keresztényként a mentorom azt tanította, hogy mindig tartsam kihúzva a lelki "antennámat", akkor is, ha valami hétköznapi dolgot csinálok, például, ha vásárolok. Sose tudhatjuk, merre vezet a Szentlélek. Egy kedves szó sorban állás közben elég lehet, hogy valakit felvidítsunk. Ha leadunk egy elvesztett telefont vagy pénztárcát a vevőszolgálaton, talán segítünk, hogy valaki visszanyerje az emberségbe vetett hitét. Ha segítesz valakinek, aki nem éri el a felső polcot, mosolyt csalhatsz az arcára.
Istennél számítanak az apró dolgok. Jézus azt mondta: "Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az" (Lk 16,10). Minden hűséges cselekedetünk Isten dicsőségét és mások javát fogja szolgálni.

Imádság: Drága Istenünk, segíts, hogy mindig kihúzva tartsuk a lelki "antennánkat"! Mutasd meg azokat az utunkon, akiket szeretnünk kell! Ámen.

Minden döntésem egy lehetőség, hogy Istenhez hűséges legyek.
Rick Stockwell (Connecticut, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉLELMISZERBOLTOK DOLGOZÓIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2022 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek