2022. szeptember 13. kedd

Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: "A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám." Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.

Róm 15,1-6.

IMÁDSÁGBAN EGYBEFORRVA

Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. (1Kor 12,14)

Életem első oktatói munkáját Fort Knoxban, Kentucky államban kaptam. Angol nyelvet oktattam többségében Puerto Ricó-i és dél-koreai újoncoknak. Nemcsak az angol nyelvi készségekre koncentráltunk, hanem a katonai szakkifejezések és felszerelések gyakorlati megértésére is.
A tanulók közül néhányan házasok és családosok voltak, és az egyik gyalogos katonának hamarosan el kellett foglalnia első szolgálati helyét. 1982. március 5-én megemlítettem a tanulóknak, hogy most van a Világimanap. Az egyik hallgató ezt mondta: "Úgy tűnik, tanárnő, hogy szeretne mondani egy imát." Így aztán körbeálltunk és lehajtottuk a fejünket. Egyenként imádkoztam értük, hogy épségben visszatérjenek családjukhoz. Amikor befejeztem, egy tanuló imádkozott spanyolul, amit egy másik követett koreaiul. Mindannyian ámennel zártuk le az imákat. Miután felemeltük a fejünket, a csend és egy pillanatnyi együttérzés megszentelte testvéri egységünket. A hitben egyesülve láthattuk az ima erejét, mely valóban egyetemes.

Imádság: Drága Istenünk, óvj meg minket mindenfajta félelemtől, és tölts meg a hit és remény erejével! Hálát adunk neked a közösség ajándékáért. Ámen.

Az imádság összekapcsol a keresztényekkel az egész világon.
Pamela Cheeseman (Kentucky, USA)

IMÁDKOZZUNK A KATONACSALÁDOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2022 Szeptember
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek