2022. szeptember 29. csütörtök

Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, ő pedig a tenger partján maradt. Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult, és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon. Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte. Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét rájuk költötte ugyan, mégsem látta semmi hasznát, hanem még rosszabbul lett; amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok. Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából. Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat? Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem? Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt. Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges! Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert? Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy! És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel! A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.

Mk 5,21-43.

ISTEN ÜZENETE

Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. (Jer 29,12)

A férjem már jó pár napja beteg volt, és aggódtunk, hogy elkapta a Covid-19 vírust. A szüleinkkel és kis gyermekeinkkel élünk együtt, és attól féltünk, hogy esetleg ők is megfertőződhetnek. Leteszteltettük, és nehéz volt az eredményre való várakozás.
Minden este vacsora után a gyerekeimmel és a gondozójukkal összegyűlünk és felolvasunk egy részletet a gyermekbibliából. Az aznapi történet címe az volt: "Jézus meggyógyít." Visszalapoztam egy oldalt, hátha kettőt lapoztam, de kiderült, hogy nem. Hálával telt meg a szívem, mert tudtam, hogy Isten szól hozzám. Elmeséltem a gyermekeim gondozónőjének, hogyan szól Isten hozzánk a Szentíráson keresztül. Csak hittel kell közelednünk Istenhez, és ő átvezet bennünket a megpróbáltatásainkon.
Azon az éjjelen, amikor fennhangon olvastam Jézus történetét Jairus lányának meggyógyításáról, biztosan tudtam, hogy a férjem teszteredményétől függetlenül Isten átvezet minket ezen a nehézségen is. Utána egy békés éjszaka következett.

Imádság: Drága Istenünk, vezess minket útjainkon, miközben a mindennapok nehézségeivel nézünk szembe! Segíts aggódás helyett segítségedben és jelenlétedben bízni! Ámen.

A Szentírás arra emlékeztet, hogy Isten mindig közel van.
Sammar Aaroom (Pandzsáb, Pakisztán)

IMÁDKOZZUNK A COVID-19 BETEGEKÉRT ÉS AZ ÁPOLÓIKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek