Mivel pedig enyhe déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat, felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelében. Nemsokára azonban a sziget irányából lecsapott az Eurakvilónak nevezett szélvihar. Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele. Amikor egy kis sziget, Klauda szélárnyékos oldalára befutottunk, nagy nehezen ugyan, de meg tudtuk tartani a mentőcsónakot. Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tovább. A vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.
ApCsel 27,13-26.
ISTEN MUNKÁBAN
Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. (ApCsel 27,20)
Fiam függőség elleni küzdelme során gyakran éreztem, hogy a reményem elhalványul. Attól féltem, hogy ennek a szörnyű gonosznak a martaléka lesz. Nagy volt a félelmem és aggodalmam, és minden ébren töltött órában emésztett. Néha abban a tomboló viharban érzem magam, amit Pál írt le a fenti olvasmányban. Küzdöttem, hogy imádkozni és bízni tudjak Istenben.
Hasonlót élhetett át a legénység és a Pállal együtt utazó többi utas - attól tartottak, hogy nem élik túl. A Nap és a Hold nélkül nem tudták, hogy hol vannak. De Isten angyala megjelent Pálnak, és azt mondta neki, hogy ne féljen, mert minden utas életben marad. Ezzel az Istentől kapott kinyilatkoztatással Pál bátorítani tudta az utasokat, és reményt adott nekik.
A fiam küzdelmei alatt Isten biztosított, hogy ő munkálkodik a gyermekem életében. Aggodalmam és félelmem nem szűnt meg azonnal, de Isten reményt adott, hogy folytathassam az imát, és Isten útmutatását kérjem, hogyan segíthetek a legjobban a fiamon. Nem mindig tetszettek a kapott válaszok; de Isten segítségével biztos voltam, hogy fiam az ő kezében van.
Imádság: Drága Istenünk! Amikor megsemmisítőek az élet megpróbáltatásai, segíts emlékeznünk arra, hogy a reményünk benned van, és te soha nem hagysz el minket. Ámen.
Az Istenbe vetett bizalom reményt teremt a szívben.
Debbie O\'Brien (Észak-Karolina, USA)
