2022. november 29. kedd

Azután Jézus elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni, és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat. Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat. A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja! A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: "Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották. Ti azért halljátok meg a magvető példázatát! Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.

Mt 13,3-23.

INSPIRÁLÓ KEDVESSÉG

A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. (Mt 13,23)

Amikor arra gondolok, hogy gyümölcsöt teremjek Krisztusnak, egy, a hírekben hallott történet jut eszembe. Egy autósokat kiszolgáló kávézó fizető ablakánál az egyik vásárló hirtelen indíttatásból kifizette a sorban utána következő számláját is. Pusztán kedvességből és jóindulatból. Amikor a következő autós rájött, hogy az előtte lévő kifizette a rendelését, annyira meghatódott, hogy viszonzásul ő is rendezte az utána következő számláját.
A nagylelkűségnek ez a láncolata folytatódott és több mint 200 ember hasonlóan cselekedett. Miután felfedezték, hogy az előttük álló már kifizette a rendelésüket, ez minden vásárlót arra indított, hogy ők is kifizessék a következőét. A kedvesség ragályos lett. Képzelem, hogy az illetőnek, aki elindította ezt a szép szeretetláncolatot, eszébe se jutott, hogy ennek a kedves gesztusnak milyen gyümölcse lesz. Ez az eset engem arra indít, hogy hittel engedelmeskedjek Istennek, és ne aggodalmaskodjak a következmények miatt. Meg vagyok győződve, hogyha engedelmeskedünk Krisztus szeretetparancsának, az gyümölcsöt fog teremni, még ha mi magunk nem is látjuk meg az eredményét.

Imádság: Istenünk, segíts, hogy mindennap akár spontán cselekedetekben is kifejezzük szeretetünket mások felé! Ámen.

Isten segítségével egyetlen kedves cselekedetem sok más embert is inspirálhat.
George T. Wilkerson (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI NEM VÁRT KEDVESSÉGGEL FORDULT FELÉNK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek