2023. január 14. szombat

A karmesternek: Dávid zsoltára.
Meddig tart ez, URam? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem?
Tekints rám, hallgass meg, URam, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! Ne mondhassa ellenségem: Végeztem vele! Ne ujjonghassanak ellenfeleim, hogy ingadozom! Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az ÚRnak, mert jót tett velem.

Zsolt 13.

MEDDIG MÉG?

Mert én hűségedben bízom. (Zsolt 13,6)

Tavaly ősszel négy amarilliszhagymát ültettem el. Három közülük szinte azonnal elkezdett növekedni, erős szárat és bimbót növesztett, és meg tudtam velük ajándékozni barátaimat karácsonykor. A negyedik hagyma azonban ott ült a cserépben és nem csinált semmit. Teltek a hetek, és semmi jelét nem mutatta a növekedésnek. Izgatottan néztem a földjét, és piszkáltam a hagymát. Még mindig semmi. Dobjam ki? - gondolkoztam. Úgy határoztam, várok még. Január közepén - miután a többi amarillisz már elvirágzott - egy zöld hajtás jelent meg a negyedik bimbón. Ezután a hajtás nagy iramban növekedni kezdett.
Nem mindig látjuk, mit tesz Isten. Néha azt sem tudjuk, egyáltalán tesz-e bármit is, és ez nehéz tud lenni. Évszázadokon keresztül a hit emberei a sötétség idején így kiáltottak: "Meddig kell még a segítségre várnunk? Hol van Isten? Meghallotta Isten az imádságaimat? Törődik velem?"
A későn virágzó amarillisz reményt ad számomra. Isten valóban törődik velünk. Isten meghallgat. Talán nem látjuk, de a láthatatlan mélységben az élet lehet, hogy épp megmozdul. Nyugtalankodhatunk körülményeink miatt, vagy kiálthatunk Istenhez, akinek szeretete kifogyhatatlan. Aztán várjuk, hogy megláthassuk az első zöld hajtást.

Imádság: Mennyei Atyánk, segíts emlékeznünk, hogy te mindig velünk vagy, még várakozásunkban is. Ámen.

Isten akkor is munkálkodik, amikor nem látom.
April McIntyre (Anglia, Egyesült Királyság)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK DEPRESSZIÓBAN SZENVEDNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Január
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek