Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? Mi történt? - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.
Lk 24,13-35.
IMMÁNUÉL
Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, melyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? (Zsolt 8,4-5)
Egyik este lefekvés előtt kifésültem a hajam, és a tükörben megláttam a telihold tükröződését. Visszaidéztem a 8. zsoltár szavait, és éreztem, milyen kellemes érzés és béke tölt el. Az ablakhoz léptem, hogy megcsodálhassam a holdat, de csak a fákat láttam a kertben, amint azok ágai eltakarják előlem a holdfényt. A tükör felé fordultam, és a sugárzó holdfény ismét előttem volt. Az ablakon kinézve hiába kerestem azt a rést, pontot, ahol a hold fénye átszűrődött, csak sötétség töltötte be a kertet. Nem láttam a holdat, pedig egész biztosan a megfelelő irányba néztem.
A Lukács evangéliumában lévő történet jutott eszembe, melyben két tanítvány találkozik Jézussal az Emmausba vezető úton. Bánatukba süppedve fel sem ismerték az idegent, aki hozzájuk csapódott. Úgy, ahogy nem láttam a holdat közvetlenül, csak a tükröződését, néha elfelejtem, hogy Isten ott van. Ha a körülmények elhomályosítják látásunkat, Isten mégis mellettünk jön az úton.
Imádság: Istenünk, nyisd fel a szemünket, és ajándékozz meg bölcsességeddel, hogy észrevegyük jelenlétedet! Köszönjük, hogy soha nem hagysz egyedül minket. Ámen.
Isten talán nem látható, de mindig velem van.
Aris A. Román Silva (Puerto Rico)
