2023. február 27. hétfő

Bizony, bizony, mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Neki ajtót nyit az őr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.
Elérkezett Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe. Tél volt. Jézus a templomban, Salamon csarnokában volt. Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! Jézus így válaszolt nekik: Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.

Jn 10,1-5.22-28.

JÉZUS A MI TANÁCSADÓNK

Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. (Jn 10,27)

"Gyerünk! Álljatok fel! Lassíts! Dobd vissza! Szép munka!" Gyakran halljuk ezeket a szavakat edzőktől a világ számos kosárlabdapályáján. Néhány éve a fiam edzősködik egy általános iskolai kosárlabdacsapatnál. Az edzések alatt folyamatosan irányítja a csapatot az oldalvonalról. Amikor a játékosok lejönnek a pályáról a szünetekre, a fiam körbeállítja őket, hogy utasításokat adhasson. Amikor visszamennek a pályára, a fiam hangja világos és bátorító utasításokat közöl. Nagyon meglep, hogy a csapat tagjai világosan megkülönböztetik az edző hangját minden más hangtól a tornateremben. Ez a kép emlékeztet a mai igére.
Világunkban sok a zaj és figyelemelterelés. Hogyan legyünk képesek megkülönböztetni Jézus hangját minden mástól? Krisztus tanítványaiként sokféle módon ismerhetjük fel az ő hangját, pl. a csendben, az imában, a Biblia tanulmányozása alatt, a lelkiismeretünkre figyelve, hívő testvérek megnyilatkozásaiban, igehirdetések révén, zenehallgatáskor és hálaadásban. Ha elég kitartóak vagyunk, meg tudjuk különböztetni Jézus hangját a világ zajától.

Imádság: Úr Jézus, köszönjük, hogy hangoddal vezetsz bennünket. Segíts nekünk, kérlek, hogy a sok hangból, zajból felismerjük a te hangodat! Ámen.

A tömeg zajában a Pásztorom hangjára figyelek.
Eugenia French Shaver (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ EDZŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek