2023. március 10. péntek

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, a tanítványok azonban rájuk szóltak. De Jézus ezt mondta: Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa. Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnan.

Mt 19,13-15.

GYERMEKI HIT

Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa. (Mt 19,14)

Kiskoromban édesanyámmal csak akkor mentünk templomba, amikor szeretteink temetésén részt vettünk. Nagyon keveset tudtam Jézusról. Ötéves koromtól ez megváltozott, amikor anya újra férjhez ment. 1943 volt, és az új apám katonaként szolgált. Beköltöztünk egy lakásba a katonai bázis közelében, és a dolgok kezdtek jobbra fordulni.
Amikor a háziasszonyunk meghívott a templomba, nem voltam elragadtatva. De meglepetésben volt részem, amikor először elmentünk. Az emberek barátságosak és szívélyesek voltak, és a zene is tetszett. A Jézusról szóló énekek lenyűgöztek. Szinte mindent magamba szívtam, és megszerettem Jézust.
Másnap kerestem egy ceruzát, papírt, és megkérdeztem a mamát, hogyan kell leírni, hogy "Jézus". Gondosan felírtam a nevét, és zsebre tettem a papírt. Naponta forgattam a kezemben a papírt, úgy éreztem felmelegít és megvigasztal. Végül a papír teljesen elmorzsolódott, megviselték a szerető simogatások.
Most 83 éves vagyok, és sok mindent láttam tönkremenni. De megtapasztaltam, hogy vannak dolgok, mint például a Jézustól kapott szeretet és a vigasztalás, amik soha nem múlnak el.

Imádság: Istenünk, köszönjük azokat, akik beszéltek nekünk rólad és Fiadról, Jézusról. Emlékeztess, hogy bármivel nézzünk szembe, szereteted és jelenléted velünk marad! Ámen.

Bár sok dolog elmúlik az életben, Jézus mindig velem lesz.
Jo Ann Johnson (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ELŐSZÖR JÁRNAK TEMPLOMBAN!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Március
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek