2023. március 11. szombat

Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.

2Kor 1,3-7.

A BÉKE ÜZENETE

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg. (Zsid 13,2)

Feleségemmel a New Jersey-ben lévő Ocean City sétányához mentünk. Ez a nővérem egyik kedvenc helye volt, és tudtuk, hogy 44 évesen hamarosan a rák áldozata lesz. Mindig megnyugtató volt számomra hallgatni a hullámok hangját, ahogy most is. Ültünk a padon, miközben a napnyugta a kék és a rózsaszín fenséges árnyalataival festette be az eget.
Azt éreztem, hogy minden rendben lesz. A parttól a kiálló sziklás móló felé fordulva megláttam egy embert, hagyományos skót viseletben. Az "Úr irgalma végtelen..." kezdetű éneket kezdte játszani skót dudán. Alig hittem a szememnek és a fülemnek - a kedvenc énekem, tele érzéssel és szenvedéllyel előadva. Arra jutottam, ez az ember biztosan egy angyal, akit Isten küldött, hogy a béke és a vigasztalás üzenetét továbbítsa számomra.
Ahogy abbahagyta, a tengerpart felé vette az irányt, feszülten figyeltem és azon tűnődtem, vajon eltűnik-e a levegőben. A Zsid 13,2 erősödött meg bennem. Hiszem, hogy mindannyiunknak van lehetősége Isten vigasztalását és békéjét vinni másoknak, amikor vacsorát készítünk, adományt adunk, képeslapot küldünk vagy felhívunk valakit a szükség idején. Ezáltal segíthetünk valakinek megkapni az isteni kegyelmet és vigasztalást.

Imádság: Urunk, hálát adunk, hogy te ismered szívünket, és szeretetedet küldöd, ahogy leginkább szükségünk van rá. Ámen.

Isten tud a szükségleteimről és vigasztalást ad.
Sam Siligato (New Jersey, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKNEK ERŐRE VAN SZÜKSÉGÜK A BÁNAT IDEJÉN!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek