2023. március 17. péntek

Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. Ti azért így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.

Mt 6,8-15.

ISTEN MEGLEPETÉSEI

Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. (Mt 6,8)

Görög nyelvet tanultam a főiskolán, hogy teljesítsem az idegen nyelvi vizsgakövetelményeket. Egy bibliai nyelvet választottam, hogy jobban megértsem a Szentírás szövegét. Az órákat is élveztem amellett, hogy lehetőségem nyílt az élő beszéd gyakorlására a csoporttársaimmal.
Évekkel később egy félresiklott házasság után az öt gyermekemről kellett gondoskodnom, ezért olyan munkát kerestem, amit otthonról is végezhetek. Abban az időben a home office még nem volt gyakori. Anyukám egészségügyi adminisztrátor volt, én pedig jól értettem a gépíráshoz. Így elhatároztam, hogy kitanulom az orvosi szaknyelvet, és egy új karriert építek. Az elején meglepett és örültem, hogy mennyi szakszót ismerek, mivel a görög nyelvi gyökerek ismerősek voltak számomra. Micsoda boldogság! A bizonytalanság idején Isten megerősített, hogy évekkel ezelőtt erre a szerepre készültem tudtomon kívül.
Most, az élet sokféle buktatója között, sokkal könnyebben bízom Isten terveiben. Hiszem, hogy a kihívást jelentő idők egy nagyobb, talán isteni terv részei. Isten meglepetéseire számítok, és ez gazdagabbá teszi az életemet.

Imádság: Istenünk, segíts emlékezni azokra a helyzetekre, amikor cselekedtél az életünkben, és adj látást és bölcsességet észrevennünk azt is, amit a jelenben teszel! Ámen.

Isten az élet minden területén munkálkodik.
Becky Sutherland (Dél-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK EGY ÚJ NYELVET TANULNAK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek