2023. június 1. csütörtök

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt — kegyelemből van üdvösségetek! — és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Ef 2,4-10.

HALOGATÁS

Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. (Jn 19,30)

Gyakran halogatom a házimunkát. Hiába tudom, hogy hajlamos vagyok rá, mégis gyakran rajta kapom magam, hogy már megint tele a mosogató az előző napi edényekkel. Tudom, hogy képes lennék jobban csinálni, de valahogy még sincs fejlődés. Emiatt sokszor félek, vajon mit gondolhatnak rólam a barátaim. Mi van, ha váratlanul betoppannak? Vagy ami még rosszabb, mi lenne, ha váratlanul meghalnék, miközben úszik a ház?
Néha hasonló aggodalom tölt el az Istennel való kapcsolatom miatt. Vajon készen állok-e majd szemtől szemben találkozni az Úrral? Mi az, amit elmulasztok? Elég jó voltam-e? Hogy ítéli majd meg Isten a földön töltött időmet?
Amikor azonban rám tör a lelki pánik, emlékeztetem magam, hogy az Istennel való kapcsolatom nem hasonlítható a házimunkával való kapcsolatomhoz. A házimunka igazából sosincs kész. Jézus viszont semmit se hagyott elvégezetlenül, amikor meghalt a kereszten. És mivel én Krisztusban hiszek, és őt követem, a bűneim el vannak törölve. Nekem ezért már semmit nem kell tennem.

Imádság: Urunk, köszönjük az üdvösséget, amit ingyen kínálsz nekünk. Add, hogy bízzunk benned, szeressünk és szolgáljunk téged! Emlékeztess, hogy benned biztonságban vagyunk! Ámen.

Ma biztonságban megnyugszom a hitemben.
Kathy Reagan Eyler (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK A HITÜKBEN KÉTELKEDŐ KERESZTÉNYEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Június
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek