2023. június 23. péntek

Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

2Kor 5,16-21.

EGY ÚJ EMBER

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. (2Kor 5,17)

2009 tavaszán elértem a mélypontot. Az alkohol- és drogfogyasztás évei alatt sokszor gondoltam, hogy annál rosszabb már nem lehet, de ezek a mélypontok elhalványultak ehhez képest. Ezúttal egy apró börtöncellában találtam magam, ahol már nem volt kihez fordulnom. Mivel nem volt mit veszítenem, térdre rogytam, és teljes kétségbeesésemben imádkoztam. Könyörögtem Istennek, hogy bocsásson meg nekem azért, ahogyan az életemet éltem, és kértem, hogy mutasson egy jobb utat.
Nem sokkal az ima után Isten szeretete valósággá vált számomra. Megkaptam a kezelést, amire évek óta nagy szükségem volt, és végre megszabadultam az alkohol és a drog használatának vágyától. Emberek, akiket az irántam érzett szeretetük ellenére megbántottam, kezdtek visszatérni az életembe. Isten új ajtókat kezdett nyitni előttem, és képes voltam meglátni, hogyan használhatom fel tapasztalataimat mások segítésére, akik ugyanúgy szenvednek, mint egykor én.
Ma egy új ember vagyok Krisztusban. Bár még mindig a büntetésemet töltöm az elkövetett bűncselekményekért, az Istennel való kapcsolatom rendíthetetlen. Mindennap Istenhez fordulok, és kérem, hogy használjon az isteni szeretet eszközeként. Továbbra is kegyelmének tanúja vagyok.

Imádság: Istenem, köszönöm neked a megbocsátásodat, az új életet, szeretetedet, amely soha nem hagy magamra. Ámen.

Amikor mélypontra jutok, Isten szeretete fel tud emelni.
Christopher King (Delaware, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK MÉLYPONTON VANNAK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Június
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek