2023. november 9. csütörtök

Ezután Jézus nyomban sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt. Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva. Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! És ijedtükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!

Mt 14,22-33.

BÉKESSÉGRE TALÁLNI

Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg. (Ézs 46,4)

Hetedikes voltam, amikor édesanyámnál egy ritka betegséget (fibrosing mediastinitis) diagnosztizáltak. A tüdejében lévő folyadék miatt nehezen kapott levegőt. Vért köhögött fel, és alig tudott járni.
Egyik este Istenhez kiáltottam, és azt kérdeztem, miért történik mindez édesanyámmal. Gondolataim a mai bibliai olvasmányra terelődtek, egy olyan szakaszra, amely a nagy széllel és a hullámokkal kezdődik. A tanítványok egy csónakban voltak, és Jézus feléjük jött a vízen járva. Azt hitték, hogy kísértetet látnak. Péter ekkor ezt mondta: "Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!" Krisztus parancsára Péter tett néhány lépést, de aztán megijedt, és süllyedni kezdett.
Péterhez hasonlóan én is annyira féltem, hogy kételkedni kezdtem Istenben. De Isten szólt hozzám és hívott. Amint képes voltam elengedni a haragomat és a félelmemet, elkezdtem bízni abban, hogy ő megtart, és nem hagy elsüllyedni. Isten olyan békességgel töltött el, amilyet még soha nem éreztem.
Édesanyámnak később egy sztentet helyeztek be a légutakba. A folyadék majdnem teljesen eltűnt, és ami maradt, az nem volt káros. Isten le tudja csillapítani a szelet és a hullámokat. Ha bízunk benne, békességre lelhetünk.

Imádság: Istenünk, segíts erőt vennünk és átadnunk neked nehézségeinket! Tölts be a te békességeddel! Ámen.

Isten békessége elképzelésemen felül meg tud vigasztalni.
Sarah Belote (Michigan, USA)

IMÁDKOZZUNK A GYERMEKEKÉRT, AKIKNEK A SZÜLEI SÚLYOS BETEGSÉGBEN SZENVEDNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Február
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek