E föld itt a hazám,
régóta terméketlen sivár.
Elvándorol lassan innen minden orvos és cigány.
De itt marad az író, ki prózát, verseket ír,
mindenkit szeret és harcol a semmiért.
Egyedül nem érzi értékesnek magát.
Maradj, adj neki erőt,
bízz az íróban, mert az mind itt marad veled.

Lehet, barátaim nem jön jobb soha,
ki itt él mélyen repül.
Megússzák a vétkesek,
s mi bűnhődünk vétlenül.

De honfitársam akkor se szökj el,
most itt van szükség rád nagyon.
Légy a sötétben holdsugár,
mutasd a jó utat annak, aki mindent feladott
és bátorítsd fel.
Ne fuss, maradj itt,
mert meg kell védeni, akinek nincs hova.
Legyen hajléktalan, szegény, zsidó vagy roma.
Vagy legyen bárki más, aki alól kihúzták a talajt.

Légy kitartó,
de ha már semmit sem tehetsz.
Legalább sírva hangosan az ég felé nevess.
Hadd hallja meg az isten az égben, hogy a magyar elvándorol,
mert nélkülözik, éhezik.
Ha egyszer végleg el kell mennem.
Itt kell hagynom az árnyékvilágot.
A szemeimből eltűnnek örökre az élet sugarak.
Itt hagyom nektek vigasznak a lelkemet,
szomorú arcú magyarok.

Debreceni Zoltán (Dombóvár)