Pecznyík Pál: A Király kopogtat!

A Király kopogtat, zárt szívek ajtaján,

reggel, délben, este, vagy a lét alkonyán.

Királyi személye, még ma sem népszerű,

hagyjon nékem békét, harsogja kétszívű.

Való igaz, hogy mi: ráutaltak vagyunk, 

Tőle függ életünk, új évünk, új napunk.

Kevélyen hordozzuk, Urunk arca mását,   

önzésünk, elnyomja, lelkünk sikoltását! 

Jézus segítene, szíve szán bennünket,

leoldaná rólunk, bűnbilincseinket.

Ő nem tör ránk ajtót, mint Király: csendbe vár, 

fordul e, a kilincs, szívünk zárt ajtaján.

Szíve szán bennünket, Szent arcán könny pereg,

üdvöt hoztam néktek, zárt szívű emberek!

Hála, néha mozdul, egy – egy rozsdás kilincs,

ott: boldog öröm van, lehull a bűnbilincs.

Fény borít be mindent, hol Jézus tanyázik,

Király, s alattvaló, együtt vacsorázik.

Ház ura: vendégén, vajon mit vesz észre?

Szeme rávetődik, két lyukasztott kézre!

Döbbenve, eszmél rá, érte is vérezett,

s nem győzi csókolni, az áldott két kezet.

Urunk szeretete, soha meg nem rendül,

Ki Őt befogadja, Királyt lát vendégül.

Keresztre szegezték, mert nem ismerték fel,

Őt is: mint más embert, sírban helyezték el.

Ám feltámadt, és él, dicsőséges testben! 

Most várja híveit, Atyjánál a mennyben.

Pecznyík Pál Celldömölk, 2016. VI. 28.