Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
2Kor 4,16-18.
AZ ÁLDÁS FELHŐI
A sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. (Zsolt 139,12)
Beteglátogatás közben vegyes érzések kavarogtak bennem. Egy család félelmét hallgattam meg, akik hozzátartozójuk közelgő halálától tartottak. Azután egy sugárzó fiatal köszönt rám: "Jó hír! A vizsgálat rendben van! Holnap hazamehetek!"
Leültem a parkolóban, és a napsütést néztem. Tőlem jobbra és balra felhők borították az eget, egyik oldalon bolyhos gomolyfelhők, a másikon fenyegető viharfelhők. Eszembe jutott, hogy mindkét felhő ugyanazt a csapadékot tartalmazta: áldást a földnek. De a viharfelhők több esőt hoznak, tehát több áldást is.
A hétköznapi örömeink és bánataink egyaránt jelenthetnek áldást. Gyakran a viharos időkben több áldást nyerünk. Ha Krisztussal járunk, életünk minden eseménye alkalom arra, hogy megtapasztaljuk szeretetét. A nehezebb pillanatok jobban megismertetik velünk kegyelmét. Nem mindig vagyunk tudatában Jézus jelenlétének, és ha kitartunk is amellett, hogy ígérete szerint bennünk marad (Jn 15,4), akkor sem múlik el a fájdalmunk, vagy kapunk választ kérdéseinkre. De megismerjük az ima mélyebb gazdagságát, és Krisztus meggyőz minket, hogy a legádázabb viharok tartogatják a legnagyobb áldásokat.
Imádság: Urunk, bármilyen vihart hoz ez a nap, adj bizonyosságot, hogy velünk maradsz. Ámen.
A nehéz idők Isten legnagyobb áldásaihoz vezethetnek.
Colin D. Harbach (Cumbria, Anglia)
