Nóé életének hatszázadik évében, a második hónap tizenhetedikén, fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái. Negyven nap és negyven éjjel esett az eső a földre. Még azon a napon bement Nóé és Nóé fiai, Sém, Hám és Jáfet, Nóé felesége és fiainak három felesége a bárkába, és velük együtt mindenfajta élőlény, mindenféle állat és mindenféle csúszómászó, amely csak csúszik-mászik a földön, mindenfajta repdeső állat, madarak és szárnyasok. Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába mindenféle élőlényből. Hím és nőstény ment be minden élőből; bementek, ahogyan Isten parancsolta. Az ÚR pedig bezárta Nóé után az ajtót. Amikor már negyven napja tartott az özönvíz a földön, annyira megnövekedett a víz, hogy elbírta a bárkát, és az fölemelkedett a földről. A víz egyre áradt és növekedett a földön, úgyhogy a bárka a víz színén úszott. A víz egyre erősebben áradt a földön, és elborította a legmagasabb hegyeket is az ég alatt. Sőt tizenöt könyöknyit áradt a víz azután, hogy elborította a hegyeket. Elpusztult minden test, amely a földön mozgott: madár, állat és vad, a földön nyüzsgő minden féreg és minden ember. Minden meghalt, aminek az orrában élet lehelete volt, ami a szárazföldön élt. Eltörölt Isten minden élőt, amely a föld színén volt, embert és állatot, csúszómászót és égi madarat. Mindent eltörölt a földről, csak Nóé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában. A víz százötven napig áradt a földön.
1Móz 7,11-24.
A NAGYBÖJT ÁRNYÉKA
Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön. (1Móz 9,16)
Gyermekkori otthonom hatalmas ablakán keresztül nézhettük, ahogy a nagy mezőkön életre kelnek a viharok. Először csupán felhők jelentek meg a horizonton, majd felénk közeledve egyre sötétebbek és hatalmasabbak lettek. Ezt követően távoli villámlás és mennydörgés kelt, majd feltámadt a szél is, és a madarak szétrebbentek. Végül pedig megérkezett a vihar baljós árnya, éles szél és erős eső kíséretében. Miután elvonult a vihar, előbújt a nap, és időnként egy szivárvány is megjelent. Mindig csodálattal töltött el, hogy mennyire tiszta volt az ég és milyen friss illata volt a földnek a vihar után. A nagyböjt számomra olyan, mint a közeledő vihar ifjú koromban: az elején sötét és hatalmas, majd ragyogóbb, miután véget ért.
A nagyböjt arra késztet, hogy önmagunkba nézzünk. Ez a csend, az Istenre figyelés és az elmélyült igeolvasás ideje, amikor szenvedélyesen imádkozunk a teremtett világért. A nagyböjti gyakorlatok kihívásokat állíthatnak elénk, de a Szentlélek átformáló erejébe is bepillantást engednek. Amikor gyakoroljuk őket, hitünk megújul és készen áll a biztosan bekövetkező friss kezdetre.
Imádság: Urunk, segíts, hogy figyelmünket azokra az ünnepi előkészületekre összpontosítsuk, melyek hitünket megerősítik és lelkünket felfrissítik ebben az időszakban. Ámen.
A nagyböjti gyakorlatok segítenek megújítani a hitemet.
F. Richard Garland (Rhode Island, USA)
