Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára. Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken. Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek. Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.
Jn 6,1-14.
ELEGENDŐ
Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! (Jn 6,12)
Nemrégiben részt vettem egy lelkigyakorlaton, mely arról szólt, hogyan figyeljünk Istenre. Az egyik gyakorlat az volt, hogy képzeljük el, mi is meghívottak vagyunk az ötezer ember megvendégelésén. Amint beleéltem magam ebbe a helyzetbe, a tömeg részévé váltam. Hátul voltam, a körülöttem lévők lökdöstek, hogy jobban lássák a prédikáló Jézust. Bár Jézus jól beszélt, én mégis folyton az ételt néztem. Éhes voltam a hosszú nap végén. Valódi kétségbeesést éreztem, vajon jut-e majd elég nekem is az ételből, mire az előttem lévők jóllaknak.
Később elgondolkodtam, milyen gyakran érzem azt, hogy az Isten áldásaiban részesülők közt is utolsó vagyok a sorban. Vajon jut elegendő számomra? Különösen a nehéz időkben érzek így, míg úgy tűnik, mások egész életükben elégedettek.
Eszembe jutottak azonban a maradékokkal teli kosarak. Több étel is volt ott, mint ami elegendő. Bőven jutott mindenkinek. Senki nem ment haza aznap korgó gyomorral. Mindenki elégedett volt. Végül a szívemben is megéreztem, hogy Isten többet ad, mint amennyire a legnagyobb nélkülözés idején is szükségünk van. Isten gondoskodik rólunk, táplál minket. Mindannyian meghívást kaptunk, hogy magunkhoz vegyük, befogadjuk és megismerjük Isten szeretetét és gondoskodását.
Imádság: Urunk, köszönjük, hogy a kegyelem és a szeretet elegendő mindannyiunk számára minden egyes napon. Ámen.
Isten mindent megad, amire szükségem van. (Fil 4,19)
Hilary Allen (Anglia, Egyesült Királyság)
