Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már meggyengült, alig látott. Az Isten mécsese még nem aludt ki, és Sámuel ott feküdt az ÚR templomában, ahol az Isten ládája volt. Az ÚR szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok. Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és lefeküdt. De újra szólította az ÚR Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le! Sámuel még nem ismerte az URat, mert az ÚR még nem jelentette ki igéjét neki. Az ÚR azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az ÚR szólítja az ifjút. Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, URam, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére. Az ÚR pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád.
1Sám 3,2-10.
SŰRŰ KÖDBEN
Az ÚR pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád. (1Sám 3,10)
Sűrű ködben autózva egy áhítatot hallgattam a rádióban Sámuel elhívásáról. Az előadó azt kérte, hogy imádkozzunk Sámuel szavaival: "Szólj, mert hallja a te szolgád", majd maradjunk csendben, és figyeljünk.
Az út előttem kanyargós volt, amit a sűrű köd még veszélyesebbé tett. Mezők és erdők mellett vezetett, ahonnan bármikor elém ugorhatott egy szarvas. Óvatosan hajtottam, és közben imádkoztam: "Szólj, mert hallja a te szolgád".
Isten válasza az volt, hogy felfedte a párhuzamot az akkori pillanat és a hitélet között. Arra gondoltam, milyen gyakran érezzük úgy, hogy ködben járunk, a világ gondjaival körbe véve, és közben igyekszünk az úton maradni. Isten arra is emlékeztetett, ha az út előttünk sötét és kanyargós is, Krisztus világossága mindig velünk van, és oda vezet, ahol lennünk kell.
Akkor megértettem, ha bízom abban, hogy Isten szeretetének a fénye vezet, végül minden rendben lesz. Mikor végre biztonságban megérkeztem a célhoz, még mindig Sámuel szavai csengtek a fülemben: "Szólj, mert hallja a te szolgád".
Imádság: Ó, Istenünk, te légy mindig a fény előttünk és a hang, ami szól hozzánk! Segíts, hogy meghalljunk, és engedelmeskedjünk neked! Jézus nevében kérünk. Ámen.
Szánok-e időt arra, hogy meghalljam Isten hangját?
Tim Tate (Virginia, USA)
